A tetoválás történelme több ezer éves múltra tekint vissza, és kétség kívül egy nagyon érdekes történetet tár elénk, arról nem beszélve, hogy legalább annyi oka van amiért az emberek tetováltatnak magukra, mint amennyi tetovált ember.
Vannak, akik személyes okokból varratnak magukra, míg mások számára önkifejezési eszköz, művészet. Sokan divatból döntenek a tetoválás mellett, míg mások emléket állítanak valaki vagy valami előtt, amire örökké emlékezni akarnak.

A tetoválás tartós marad mindaddig, míg úgy nem dönt viselőjük, hogy mesterséges úton eltávolíttatja. Sokan ezt nem veszik figyelembe, csak jóval a tetoválás megcsináltatása után. Egy másik dolog, amit szintén sokan figyelmen kívül hagynak, az az, hogy valójában honnan is ered a testdíszítés e formája iránti szerelmük. Hol kezdődött el minden?
Tény, hogy az emberiség több ezer éve tetováltatja magát. Annak ellenére, hogy a technológia annak idején teljesen más volt, nem mi vagyunk az elsők, akik feljöttek az ötlettel, hogy tartós tintával díszítsük testünket.
Nagyon sok kultúrában nagyon sok különböző ember a legkülönbözőbb okokból világszerte választja ezt a fajtáját a testdíszítésnek az ősi Borneótól Japánon keresztül egészen Görögországig. Minden kultúrában Különböző jelentésük van. Én most az úgynevezett „old school” tetoválásokra szeretnék bővebben kitérni, ehhez azonban vissza kell mennünk a 18. századig, amikoris az egész elkezdődött.

 

1769-ben, az első útjukon a déli tengerek iránya felé, néhány tengerész James Cook legénységéből Tahiti őslakóival dekoráltatta bőrét, hogy emléket állítsanak élményeiknek eben az idegen és furcsa kultúrában. Ők voltak az elsők, akik elvitték az úgynevezett „Tatau”- t, egy ősi bennszülött rituális aktust, mint egy divatirányzatot Európába. Eleinte leginkább bennszülött törzsi szimbólumok készültek, amik a mai törzsi tetoválások előfutárai.

A 18. század végén a tetoválások már széles körben elterjedtek voltak a matrózok körében és a brit haditengerészet volt az első, ahol nyilvántartottak néhány mintát. A tetoválások akkoriban annyira népszerűek voltak, hogy profi tetoválót alkalmaztak a fedélzeten, akinek sokszor még így is nehezére esett az összes matrózt kitetoválni, akkora volt a lelkesedés. Samuel O’Relly mondta abban az időben: „A tengerész tetoválás nélkül olyan, mint egy hajó grog nélkül: tengerre méltatlan
A legtöbb tetoválást még mindig a helyi őslakosok készítették a matrózokon és lassanként a törzsi motívumok elkezdtek keveredni az európai mintákkal. Eleinte leginkább a déli tengerekre utaló mintákat tetováltattak magukra: pálmafákat, egzotikus madarakat, hajókat, horgonyokat, pin-up lányokat, világítótornyokat… A tengeri tattoo minták minden egyes magán viselő egyénnek sokat jelentettek és nagy szimbolikus jelentést tulajdonítottak nekik. Manapság azok a designok a tradicionális ún. old school tetoválások kategóriájába tartoznak.

Világszerte profi tetováló szalonok alakultak a kikötőkben. A szalonok tulajdonosai általában leszerelt tengerészek voltak, akik a tatau-kat lehetőségek hiányában továbbra is a tradicionális ősi módon vitték fel a bőrfelületre egészen 1891-ig, amikor Samuel O’Relly feltalálta az elektromechanikus tetoválógépet, ami lehetővé tette a művészek számára, hogy atetoválásokat gyorsabban és kevésbé fájdalmas úton készítsék

Manapság is sok hű követője van az időtlen retro tetoválásoknak, sőt egyre inkább kezdenek újra divatba jönni. Újraéled a tradicionális minták népszerűsége : szívek, rózsák, koponyák pin-up lányok, mese karakterek (pl. Betty Boop) egyre elterjedtebbek.


Amerikábanaz 1950-es évekre a tetoválás kezdett népszerűtlenedni, mivel lassnként motoros bandák,gengszterek és bűnözök védjegyévé vált, majd az 1960-as években a váratlan és gyors hepatitis kitörése és terjedése a szalonok tömeges bezáratását eredményezte ( New York-ban a tetoválás illegális lett) és sokakat elijesztett még a gondolattól is, hogy tetováltassanak magukra. A napilapok szalagcímei a vérfertőzés és egyéb betegségek veszedelmeivel voltak tele, melyeket gyakran a tetováláshoz kapcsoltak.

 

Minden ami régi, ismét újnak számít

Ahogy egészségügyi szabályok egyre szigorúbbá váltak és a tetoválást szigorító törvények alábbhagytak, a 60-as évek végén fordulópont következett be, melyet Lyle Tuttle tetoválóművlsz segített elő, aki hátat fordított a korábbi trendnek, miszerint a tetoválás ciki. Híres kliensei, mint Janis Joplin vagy Cher letaposták az utat a jelenlegi tetkó- mánia előtt.
Ma, a tattoo őrület már teljes kört ír le. Ahogy a retro tattoo minták viselői az „anti-menőséget” képviselték és próbáltak kilógni a sorból, úgy kezdett valójában a klasszikus tetoválás már több mint menőnek számítani.

A tetoválás művészet kezdeti éveiben a tetoválást elítélte a társdalom jelentős része. Szerencsére ez mára megváltozott, és a tetoválás az élet minden területén elterjedt. Az Old school tetoválások sosem tűntek el igazán a látószögből, de néhány évtizede háttérbe szorultak és inkább törzsi és kelta mintákból láthattunk sokat. Az utóbbi években az old school tetoválások ismét nagy népszerűségnek örvendenek, olyannyira hogy már-már trendinek hívhatjuk őket. Az oldschool tetoválások leginkább a fiatalok körében divatosak, és már nem azt a szubkultúrát képviselik, mint annak idején. A különbség többek között az, hogy az oldschool tetoválások - habár nagyjából ugyanolyanok - de az őket körülvevő hangulat és jelentés megváltozott. Az old school tetoválásokat egy időtlen vonzerő, amolyan klasszikus vintage varázs veszi körül, ezért is olyan megbecsültek széles körben.
Az old school tetoválások megszerkesztettsége egyszerű, sok fekete tintával és kevés színnel, mert a tetoválás kezdeti időszakában csekély volt a választék színes tintából. Manapság az oldschool designok sokkal színesebbek összehasonlítva elődjeikkel, köszönhetően a tattoo-felszerelés fejlődésének. Sok old school tetoválást szalag díszít, benne szöveggel. Ezekben a szalagokban gyakori a szülők, vagy szerelmek nevei.

 

Néhány tradícionális tetoválás és azok jelentése (A tengerész szimbolisztika) :

 

Világítótorony a tengerész szülővárosának nevével szerencsét hoz neki útja során
Szív lángokkal az örök szerelmet jelképezni
Szív tőrrel a bosszúállás fogadalmát jelképezi
A horgony azt jelenti, hogy a tengerész átszelte az Atlanti óceánt
A sárkány arra utal, hogy a tengerész Kínában szolgált
A teknős azt mutatja, hogy a tengerész átszelte az egyenlítőt

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://tattoopiercing.blog.hu/api/trackback/id/tr241939444

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása